
Rólam
Gál-Szekér Bea vagyok, mentálhigiénés szakember és relaxációs trénerjelölt.
Világéletemben szociális lény voltam. Mindig is szerettem és szeretek másokhoz kapcsolódni, másokkal beszélgetni és másokat meghallgatni. Nem csoda, hogy már fiatalon nyitottság volt bennem egy olyan szakma iránt, ahol az emberekkel való közös munka és az ő "szolgálatuk" van a középpontban. Az érettségi után, így a turizmusban kezdtem el tanulni, majd dolgozni – bár, már akkor érdekelt a mások segítése, kifejezetten a fogyatékos emberek világa is, de akkor még nem mertem belevetni magam ebbe az irányba.

Évekkel később, amikor már egy multinacionális cég "billentyűzetét koptattam", újra felsejlett bennem az igény. Szociális érzékenységem által megszólítva, úgy döntöttem, munkám mellett elkezdem tanulni a jelnyelvet és így megismerkedtem a hallássérültek világával. Később jelnyelvi tolmács is lettem és sokat önkénteskedtem, nem csak hallássérült fiatalok között, hanem más fogyatékossággal élő emberek világában is. Így alakult, hogy a nemzetközi cég HR osztályán "megfertőztem" másokat is nyitottságommal és elindítottunk egy hatékony munkaerőpiaci és készségfejlesztő integrációs programot fogyatékos emberek számára, majd esélyegyenlőségi koordinátor/vezető is lettem. Az évek folyamán a sok megvalósult, színes, a dolgozók jóllétét szolgáló projekt közben gyakorlatilag mentálhigiénés jellegű munkát végeztem, de szerettem volna mélyebb szaktudással, több emberismerettel viszonyulni a kollegákhoz, így elvégeztem a mentálhigiénés segítő szakember egyetemi képzést is.
Ez idő alatt nagyon sokat tanultam nem csak szakmailag, hanem önmagamról is. Egyik legfontosabb üzenet, amit ott kaptam, hogy mindannyian vágyunk arra, hogy meghallgassanak, mégis sokszor mi nem tudunk jó "meghallgatók" lenni, ahhoz már tudatos odafordulás szükséges. Számomra a minőségi meghallgatás, az értő figyelem mindennapi eszköz a kliensekkel való beszélgetésben, mely egy empatikus, előítéletmentes és biztonságos közegben zajlik. Nem megmondom a "tutit", hanem kísérem az ügyfelemet az általa hozott kérdéskörben, együttérzek, kérdezek és visszatükrözök, mellyel segítek megtalálni a kliensem egyéni megoldásához vezető utakat.
Évekkel ezelőtt a mindennapi stressz hatékony kezelésére kerestem megoldást és végül az autogén tréning relaxációban találtam meg, melyet 2017-ben sajátítottam el. Jótékony hatását hamar megtapasztaltam: nemcsak a feszültséget oldotta ez a számomra "csodamódszer" gyakorlása, hanem felfrissült, energizált és lelkileg is nyugodt tudtam maradni a mindennapokban. Számos fizikai tünetem is eltűnt vagy csökkent. A napi gyakorlatok során megtanultam időt szánni magamra, mely testileg-lelkileg megerősített. Hiszem, hogy a családunkban várva várt és megérkezett gyermekáldás is - többek között - ennek volt köszönhető. Majd megszületett kisfiam, mely még jobban tágította látásmódomat, szakmai perspektíváimat. Jelenleg (5 év autogén tréning saját élmény után) az autogén tréning relaxációs oktató képzést végzem, hogy másoknak is át tudjam adni ezt a testi-lelki egészséget támogató "bármikor előkapható" módszert.
Az évek folyamán számos programot/csoportot tartottam az önismeretre nyitott embereknek. Volt, hogy a megélt fájdalmaink, csalódásunk volt fókuszban, volt, hogy saját érzéseink, egyéni határaink és azok felvállalása. Minden alkalommal rácsodálkozom a csoport megtartó erejére, amellett, hogy minden résztvevő az egyéni figyelmet is megkapja. A biztonságos légkörben lezajló játékos, kreatív gyakorlatok segítenek a megnyílásban - mindenkinek annyira, amennyire szeretne. Szerveztem már csoportot/programot kismamáknak, édesanyáknak, szülői klubnak, nőknek, nagyothallóknak és más fogyatékossággal élőknek. Kitűzött célom, hogy csoportjaim mindenki előtt nyitva legyenek, így jövőben is bővítem az önismereti csoportok témáit és célcsoportjait.
